Köszöntő helyett…

Annak idején, mikor a Jóisten megteremtette az ég alatt való dolgokat, a munka legvégén megalkotta magát az embert. Nagyon jóra, saját képére akarta formálni, de a teremtés nagy munkájába elfáradhatott egy kissé a Mindenható, mert a világon alkotott dolgok közül, az ember lett a legtökéletlenebb. De ha már kész volt, nem volt mit tenni, hát oda adta neki uralkodásra e sárba rajzolt világot.

 Amikor így mindent elrendezett, akkor látta csak, hogy valami még hiányzik.

Maga elé hívta ekkor az embert, és egy maréknyi búzamagot nyomott a kezébe.

-         Itt van, ezt vesd el a földbe, ha megnő, arasd le, őröld meg, és süss belőle kenyeret. Ez légyen eledeled, mi az Én kezemből származik. Emlékeztessen mindig Rám, és majdan Fiamra, kit egyszer elküldök hozzád. –így szólt az Úr, és útjára eresztette az embert.

Az ember szorította a magvakat, hogy nehogy kiperegjenek a kezei közül, eközben társai egy tábla jó földet készítettek a búzának, és ügyesen elvetették azt.

 A búzaszemek gyorsan szárba szöktek, hiszen az ég harmatja és esőcseppjei, meg a nap melege atyai gondot viseltek rájuk. S a magvak szemenként harminc, hatvan, sőt némely esetben még százszoros termést is hoztak.  Aratáshoz aztán, az ember kitalálta a kaszát. És a kasza, a jó ember kezéhez nőtt. Hordozza azóta is. A learatott gabonát kicsépelte, alaposan kiszelelte, s mikor ott kupaclott előtte a tengernyi élet, akkor jött rá, hogy nincs mivel megőrölje azt. Hozzáfogott hát, malomköveket faragni a sziklákból. S hogy ez is megvolt, a malomkövek fölé malmokat emelt. Volt amit szél, volt amit víz hajtott, s volt, amit igába fogott négylábú ereje.

Igen ám, de a faragás sietségében nem volt elég gondos az ember, és nem lettek egyformák a malmok búzaőrlő kövei. Így történhetett az, hogy az egyik malom gyengébb, a másik finomabb lisztet őrölt a tiszta búzából. Ennél fogva, a külön fajta lisztből sült kenyerek sem lettek azonosak.

Így van ez azóta is. Pedig az Öregisten, -Tengri - ugyanazt a búzát adta mindenki kezébe egykoron.

Jegyezd meg ezt jól.

 Üdvözöllek kedves Látogató. Az erdőtelki Zsarátnok Polgári Kör oldalát olvasod.  Szervezetünk 2003-ban alakult, kulturális „őrző-védő” feladatokat tűzve zászlójának selymére. S bár a bennünk zakatoló malmok sem teljesen egyformák, hitet tettünk a magyar szellemiség még zsarátként parázsló hamvainak összegyűjtésére, az előttünk járó generációk kaszájának markolására, és egy jó lisztet járó malom fölépítésére Erdőtelek falujában. A világ malmai ugyanis - gondolatunk szerint - hitvány lisztből sült, tartósítószeres kenyérrel etetik az Ember fiát. Amely elkábítja, elbódítja a jobb sorsra érdemes, ólmos fülű, kivájt szemű magyarokat.

Én személy szerint olyan malmot szeretnék, aminek harang van a tetejében kötve. Azért, hogy a malomkövek járása a harangot is kongassa egyszeriben.

Mert harangozni kell barátom.

Félre kell verni a harangot, nehogy végső álomba ringasson minket a romlott kenyér.

Már hallom is a kondulásokat:

 Éjjel, mikor vonyítanak a kutyák,

a Holdra tán, vagy, mert tolvaj jár a kerteken,

álompaplanból ébredni kell,

lámpát gyújtani, és bottal a kézben elindulani.

Nyáridőn, mikor haragját szórja az Éltető,

villámcsapás, ropogva ég a nádtető,

rohanni kell, szaggatni körmöket,

égő házból menteni gyermeket és macskakölyköket.

Télutón, mikor bőg a jeges ár,

s a gátakat szinte elmosta már,

szaladni kell, tölteni zsákokat,

óvni meg ősi templomtornyokat.

S mi testvéreim, csak ülünk,

bámulunk, és vigyorgunk mulyán,

pedig bömböl az ár, ropog a nád,

és minden éjjel vonyítanak a kutyák.....

Isten áldása szálljon Reád kedves látogató.

Ügyelj a malmodra, s ha kell, hát faragd újra köveket.

                                                                                                                             Dönenbáj