|
Írta: Bakos Gyula
|
|
2010. június 06. vasárnap, 09:23 |
|
Polgári Körünk is részt vett azon a megemlékezésen, amelyet a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából szerveztek a helyi katolikus templom kertjében lévő emlékműnél.

|
|
|
Templomszentelés Telekfalván |
|
|
|
|
Írta: Bakos Gyula
|
|
2010. május 19. szerda, 15:53 |
|
Az elmúlt hét végén polgári körünk 6 tagja vett részt a telekfalvi református templom szentelése alkalmából rendezett eseményen. A gyönyörű, immár megújult templom átadásának több száz vendég lehetett tanúja, s nagy örömmel tölt el bennünket, hogy, ha szerény mértékben is, de hozzá tudtunk járulni a templom felújításához.

|
|
Írta: Bakos Gyula
|
|
2010. április 29. csütörtök, 13:54 |
|
Kárpát-medencei rovásverseny Szolnokon erdőtelki sikerrel
2010. április 24-én szombaton kezdődött el a XI. Kárpát-medencei Rovásírás Verseny egyik területi elődöntője Szolnokon. Szép számmal érkeztek a térségből a versenyzők, kísérőik és a felkészítő tanárok. A verseny történetében először Erdőtelek is képviseltette magát 3 alsós tanulóval. Bakos Eszter, Besenyei Máté és Molnár Máté képviselte színeinket. Felkészítő tanáruk Tolvaj György volt. A megnyitón Enyed Gabriella üdvözölte, majd Pál Gyula és kislánya, Rebeka dobszóval kísért énekkel köszöntötte a versenyzőket, akik megcsodálhatták Bobály Kata nemezművész rovásos alkotását is. A feladatok között latin betűről rovásra, illetve rovásról latin betűre való átírás, valamint rovott szövegek olvasása szerepelt. Az azonos pontszámú versenyzők esetén a gyorsaság döntött a rendkívül szoros versenyben. Szép sikerként Molnár Máté I. helyezést ért el, a másik két versenyzőnk is csak hajszállal maradt le a dobogóról. Az eredményhirdetés után a közösségi ház udvarán hagyományőrző foglalkozások, íjászat, hintózás, néptánc és népzene között válogathattak a rendezvényre ellátogató versenyzők és érdeklődők. A területi elődöntő helyezettjei indulási jogot nyertek az országos, (Kárpát-medencei) megmérettetésre, amelyre Budapesten kerül sor.
|
|
|
Írta: Bakos Gyula
|
|
2010. április 13. kedd, 18:36 |
|
A közelmúltban Telekfalván járt Polgári Körünk két tagja. A helyi református templom felújítási munkálataiban segédkeztünk, amely a vége felé közeledik. A templom szentelése 2010. május 15-én lesz.

|
|
2010. január 18. hétfő, 19:49 |
|
Idei megemlékezésünkön is szép számmal voltak jelen az érdeklődők. A Doni katasztrófa és a II. világháború áldozatainak emlékére rendezett gyászmisén és az azt követő főhajtáson több, mint 80 fő tette tiszteletét.

|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
|
|
1. oldal / 2 |